Eljött hát Matyi első Márton napi libabálja az oviban (tavaly kiscsoportban ugyanis beteg volt éppen akkor).
Összességében ez a harmadik libabálunk, amin együtt bulizunk az ovival: 2010-ben és 2011-ben Marcival voltunk (ő szintén betegség miatt kihagyta az elsőt).
Matyiék egy libás-rókás táncos darabbal készültek:
Sokat gyakoroltak, amiből Matyinak elege is lett rendesen:)
Alig várta, hogy végre túllegyen a fellépésen. Utána jöhetett a megérdemelt fülizés:
A bál forgatókönyve egyébként a szokásos volt:
a belépőjegyekből, a büfé és a tombola bevételéből az ovi idén sószoba kialakítását szeretné finanszírozni.
A gyerekeken kívül volt egyéb fellépő is: egy kis gyerekkoncert (Marci is felment a színpadra horgászni - ebben totálisan Matyi ellentéte. Amíg Marci szeret szerepelni, addig Matyi útál), illetve az óvónénik tánca (most éppen tengerésznek öltöztek).
De a gyerekek a legjobban az ezután következő részt szerették: a színpad alatt bújkálást, illetve a nagy össznépi rohangálást:
A buli egyébként Marci sulijának tornatermében volt (pont az ablakunkkal szemben - szóval nem kellett messzire mennünk). Mikor készülődtünk már hazafelé, Matyi megkérdezte:
-"Mivel megyünk haza? Kocsival?"
:)
A tornaterem falait a gyerekek alkotásaival díszítették: itt Matyi libája repül éppen:
Libapapa:
Egy háromgyerekes anyuka (akinek mindhárom gyereke az oviba jár) jött velem szemben a bálon: -"Hú de jó, már csak egy libabált kell kibekkelnünk..."
Hát igen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése